Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Náray Éva: Papírsuhintásos zene

2009.02.28

In memoriam Dobó Tihamér

 
Náray Éva
Papírsuhintásos zene

Jazz, improvizatív zene - Kanizsa

In memoriam Dobó Tihamér, Forum, 1997

Az ember kétközben van, amikor először fogja kezébe a könyvet. Könyv? De hát a nemrég zárult kanizsai jazzfesztivál műsorfüzete. Műsorfüzet? Hiszen leszámítva azt a néhány oldalnyi szöveget, az egész könyv - válogatottan jó szövegekkel, a festőről és a festő által készült képekkel - a tíz évvel ezelőtt elhunyt Dobó Tihamérnak állít emléket. Aztán lapozgatás, majd olvasás közben az ember rájön: voltaképpen felesleges a kérdés. A műsorfüzet csak álca, majdani emlékeztető arra, aminek apropóján emez könyvvé formálódott. Ez a könyv ugyanis egészében Dobó Tihamérról szól. Pontosabban: Dobó Tihamérról és barátairól, ismerőseiről. A sorrend tetszés szerint akár fel is cserélhető. Hogy miért, e sorok végére talán kiderül.

Pap József, b.z., Koncz István, Tolnai Ottó, Ács József, Domonkos István, Öreg Zsolt, Szügyi Zoltán szövegeiből válogatott a kötet szerkesztője, Bicskei Zoltán, s ezt formálta a tartalom és forma egységéről gondoskodva Maurits Ferenc párját ritkítóan szép kis könyvvé. Voltaképpen mindannyian arról a hatalmas, energiáktól megfeszülő lélekről szólnak, amelynek nagyságáról, erejéről, esendőségéről csak páran sejtettek valamit. Valóban így lenne? b.z. Írja Dobóról és a másik tragikus sorsú kanizsairól: "Észrevétlen, bőkezűen szétosztották önmagukat, és most csodálkozva kapjuk fel fejünket nagyszerűségük láttán. Csak éppen megtartani nem tudtuk őket." Egy másik barát, a köreinkből nemrég eltávozott Koncz István Dobó 1981-es kiállításának megnyitóján mondott beszédében fogalmazta meg legtalálóbban nemcsak Cigonya művészetének, de sorsának lényegét is:

"Nem önmagának festette a képeit. hanem nekünk, és már csak nekünk marad meg az, ami számára elmúlt." A gyanú, miszerint nem biztos, hogy ez a könyv csak Dobóról szól, Tolnai Hajrá, Ecset!-jének olvasása közben végképp megérlelődik. Tolnai szövege elemzés és önmarcangolás. A "mit tehettünk volna?" és a "mit nem tettünk meg?" mindig gyötrő megfogalmazása. Az adósok könyve is ez ily módon. És melyikünknek nincsenek ilyen adósságai? Melyikünk mondhatja el magáról, hogy soha nem maradt senkinek adósa egy pillantással, szóval, rebbenő kézmozdulattal, puszta (meg)hallgatással. S az ilyen adósság (türelmetlenségünk, kapkodásunk, rohanásunk ára?) akkor kezd nyomasztani, amikor már törleszthetetlen. S ez is kiérződik a könyvből. S az is, hogy összeállítója, szerkesztője nagyon nehéz dologra vállalkozott. Borotvaélen egyensúlyoz. Egyfelől minél többet el akar mondani Dobóról, másfelől, úgy tűnik, olykor már-már szentté avatja. Nem könnyű megtartani az egyensúlyt.

A könyvnek dicséretére válik, hogy a szövegek Sava Babić, Bata János, Draginja Ramadanski és Slejher Lívia ihletett fordításainak köszönhetően négy nyelven, a magyar mellett szerbül, németül és angolul olvashatók. Valami azonban nagyon hiányzik e kötetből. Az adatok. A szöveg közötti illusztrációk jegyzéke, a fényképeket készítő fotósok neve, a képek címe, technikája, mérete, keletkezési éve, az, kinek a tulajdonában vannak ma ezek a képek. Ezáltal lenne ugyanis e könyv teljes egész. Ezáltal lehetne "egyensúlyban". Ezáltal szólna ez a könyv inkább Dobó művészetéről, mintsem Dobó barátai emlékében élő alakjáról. Ezáltal szólhatna jobban e könyv a kívülállókhoz is. Nem valószínű, hogy belátható időn belül elkészül egy olyan képzőművészeti monográfia, amely nem a barátság, az érzelmek, hanem a művészettörténet szempontjai és mércéi szerint dolgozná fel alakját és művészetét, s ezúttal ezeknek a követelményeknek is eleget lehetett volna tenni.

Ennek ellenére kedvelem ezt a fura, érzelmes kis könyvet. Éppen azért, mert ebben a könyvben nemcsak D. T. van.

"Ezen a képen talán nem is Te vagy. Ezen a képen az van, amit a szemeim gondoltak Rólad. Értelmem magja."

- írja Domonkos István Dobó Tihamér arcképeiről című írásában. Igen, ebben a könyvben sem (csak) Dobó Tihamér van. Összejöttek itt sokan. Olyanok, akik fél szavakból is megértik egymást, így, a tér és idő, az élet és a halál távlatából is. S jó így összejönni. Kell az ilyen együttlét. Ezért lehet e könyvet kedvelni.

Magyar Szó, 1997. IX. 27.